Izabella léleképítő oldala
Menü
 
Olvass velem!


A társalgás művészete

 
Kapcsolat

Elérhetőségeim
Üzenőfal

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szívből ajánlom

Asztrológus - csillagjovo.gportal.hu

 
Társoldalak
Egyedi szütyők
Designer Divat
Dísznövények
 
Statisztika
 
A társalgás művészete

Allan Pease - Alan Garner: SZÓ - BESZÉD / A társalgás művészete

Ebben a fejezetben, egy szinte teljesen elhanyagolt területet fogunk megvizsgálni, a metanyelvet - azokat a szavakat és frázisokat, amelyek fényt deríthetnek a mögöttük rejlő szándékra. A testbeszédhez hasonlóan a metanyelv is felkelthet "ösztönös megérzéseket", felébresztheti az "intuíciónkat", a "hatodik érzékünket", a "spúrunkat", hogy a másik nem azt gondolja, amit mond.

Metanyelv=olyan nyelv, amely másként kódolja a gondolatokat, mint a természetes nyelv. Más szóval tehát, a metanyelv a nyelvben rejtőzködő nyelv.

Az itt bemutatott szavak és frázisok legnagyobb részét a legtöbb ember felismeri és alkalmazza, de nagyon kevés az olyan metaszó - ha akad egyáltalán ilyen -, amelyet tudatosan értelmezne a mögötte rejlő valódi jelentés felderítés céljából.

A legbosszantóbb metaszavak és frázisok közé tartozik például a "tudja", a  "valahogy", vagy a "hogy is mondjam" "ne tudd meg!". Ezek az alattomos frázisok a társadalom kevésbé jómódú és művelt tagjai között gyakoribbak.

Ha a metanyelv minden elemét száműznénk a hétköznapi beszélgetésekből, akkor a mondókánk rövid, metsző és lényegre törő lenne, és úgy tűnne, mintha gorombák és durvák lennénk, és mit sem tudnánk egymásról. A metanyelv enyhíti a csapásokat, amelyeket egymásnak osztogatunk, módot ad a titkos manipulálásra, és kiemeli az erényeinket, vagy szelepet nyit egy sor érzelemnek anélkül, hogy otrombán gorombák lennénk. Két idegen találkozásakor a társalgási frázisokból, kérdésekből, közhelyekből és kijelentésekből álló szertartás időt ad annak felbecslésére, hogy kifejlődhet-e köztük valamiféle kapcsolat. A szertartás rendszerint azzal kezdődik, hogy "Hogy van?" ez rendszerint kiváltja a "Köszönöm jól!" klisét, amire a kérdező azzal - vagy valami hasonlóval - válaszol, hogy "Örömmel hallom".

Minden új nemzedék életében új metaszavak jelennek meg, miközben a régiek kikopnak a használatból. A metanyelv használata az üzleti életben is egyre terjed.

Ahogy az emberek ismétlődő, bosszantó szokásokat vesznek fel a testbeszédükben, ugyanúgy használnak kliséknek nevezett elcsépelt és megkopott frázisokat is, amelyek vagy véget vetnek a társalgásnak, vagy arra buzdítják hallgatójukat, hogy ő is egy klisével hozakodjon elő. A klisék előrecsomagolt szavak és szólások, fantáziátlan emberek használják őket, vagy azok, akik lusták ahhoz, hogy érzékletesen írjanak le egy szituációt. (A lapos közhelyek és a maguktól értetődő igazságok a klisék más fajtái.) A klisék hasznos kulcsokat szolgáltathatnak a beszélő gondolatainak megfejtéséhez.

A "mellesleg" például afféle bocsánatkérés valami lényegtelen dologért. A "mellesleg" több formát ölthet, köztük olyanokat, mint az "erről jut eszembe", a "mielőtt elfelejteném", és az "éppen azon törtem a fejem". Mindig az a szándék rejlik mögöttük, hogy csökkentsék annak a jelentőségét, amit a beszélő mondani akar. A "mellesleg" felhívja a figyelmet, hogy az utána következő szavak alkotják majd a kijelentés kulcsfontosságú részét.

Ha fenn akarjuk tartani a beszélgetést, a legjobb, ha teljesen száműzzük a kliséket, a maguktól értetődő igazságokat és a közhelyeket, és begyakoroljuk a fantáziadúsabb gondolkodást. Ez eleinte nem könnyű, de sokat fog emelni társalgásunk színvonalán.

Viszgáljunk most meg néhányat azok közül a legáltalánosabban használt metaszavak közül, amelyek azt jelzik, hogy valaki alighanem megpróbálja álcázni az igazságot, vagy félre akar vezetni minket. A "becsszóra", az "őszintén", az "őszintén szólva", mind arra mutat, hogy a beszélő sokkal kevésbé őszinte, vagy becsületes, mint ahogy állítja. A "kétségkívül" okot ad a kétkedésre, a "nem kétséges" már egész határozottan kételyt ébreszt. Sok emberben kialakult az efféle szavak használatának szokása. Gyakran őszinte kijelentések bevezetőjéül használják ezeket, ami azzal a káros hatással járhat, hogy a kijelentés nem tűnik igaznak.

Az "oké?" és az "igaz?" kérdések rákényszerítik a hallgatót, hogy egyetértsen a beszélő nézőpontjával. "Egyetért ezzel, igaz?"- és a hallgató kénytelen a maga részéről is azzal válaszolni, hogy "igaz", még ha nem is ért szükségképpen egyet a beszélővel. Ez az "igaz" egyben kétséget árul el afelől, hogy a hallgató képes-e befogadni és világosan megérteni azt, amiről szó van.

A "csak" szót az utána következő szavak jelentőségének csökkentésére használják. "Csak 5 percet rabolok el az idődből", mondják az időpocsékolók, valamint azok, akik egy órát szándékoznak elvenni az időnkből, míg az "5 percig hallgass meg" határozottabb és hihetőbb. A "csak" szót arra használják, hogy a bűntudatukat enyhítsék, és elhárítsák a kellemetlen következményeket. Az 'én is csak ember vagyok" annak a jelszava, aki nem akarja vállalni a felelősséget a baklövéseiért, a "csak megakartam mondani neked, hogy szeretlek" a félénk szerelmes álcája, akinek ki kellene mondania, hogy "szeretlek". Valahányszor azt halljuk, hogy valaki "csak"-ot használ, át kell gondolnunk, miért próbálja az illető csökkenteni annak fontosságát, amit mond. Azért-e, mert az embereknek általában nincs hozzá önbizalmuk, hogy kimondják, amit valójában éreznek? Vagy szándékosan próbálnak becsapni minket? A felelősséget próbálják elkerülni? A választ megadhatja a "csak" alapos vizsgálata abban az összefüggésben, amelyben előfordul.

A "megpróbálom" , vagy a "megteszem, ami tőlem telik" szavakat olyan emberek használják, akik rendszerint alulteljesítenek, vagy kudarcra hajlamosak. Jó előre bejelentik vele, hogy esetleg nem fognak boldogulni a feladattal, sőt számítanak rá, hogy kudarcot fognak vallani. Vagyis kételyeik vannak, hogy képesek-e megcsinálni. Az "én csak segíteni próbáltam" frázis a kéretlen beavatkozók és a pletykafészkek jelszava, amikor rajtakapják őket, hogy más dolgába ütötték bele az orrukat. Ebben az összefüggésben a "csak" a szándékos beavatkozás jelentőségét  akarja csökkenti, a "próbáltam" pedig azt jelzi, hogy az illető nem igazán szándékozott segíteni a probléma megoldásában.

A "meg fogjuk vizsgálni", és a "meglátom mit tehetek" azoknak a nagyvállalati vezetőknek és kormánytisztviselőknek a kedvenc fordulatai, akik el akarják hárítani a felelősséget. Amikor beszélgetés közben efféle frázisokat hallunk, kérjük meg az illetőt, hogy nyilvánítsa ki egyértelműen a szándékát, mielőtt rábíznánk egy feladatot. Jobb, ha valaki "nem akar" kisérletezni egy megbízással, mintha "megpróbálja", és kudarcot vall vele. A "megpróbálom" körülbelül annyira megnyugtató, mint a "határozottan talán".

Az "igen,de" megpróbálja beleegyezést színlelve elkerülni a megfélemlítést. A "de" általában ellentmond az előző szónak, vagy azt jelzi, hogy az illető addig hazudott.

Minden beszélgetésben az egyik leggyakrabban használt frázis a "hát persze", vagy a "persze", vagy a "természetesen", amelynek három közkeletű jelentése van. "Nagy hülye lehetsz, ha ilyeneket kérdezel' (szarkasztikus), "Én olyan tájékozott vagyok, hogy mindent tudok, amit erről tudni lehet." (beképzelt), "Tudom, elég intelligens vagy, hogy tudjad, de azért mégis megemlítem" (udvarias). A leggyakrabban valamiféle feltételezés bevezetésére használják, amelyek elfogadására rá akarják venni a hallgatót. Arra utal, hogy az utána következő kijelentés megfelel a normális gyakorlatnak, és gyakran a saját álláspont érvényesítésének eszközéül szolgál, mintegy arra hivatkozva, hogy azzal mindenki egyetért.

A manipulatív metanyelv elárulja, ha valaki bele kíván taszigálni minket valamibe, amit akar, vagy érvényesíteni akarja az álláspontját. Minden olyan, ami "igenlést kér a hallgatótól, az lehetővé teszi a beszélő számára a manipulációt, vagyis "csináld pontosan azt, amit én akarok."

A legtöbb embert neveltetése megakadályozza abban, hogy ilyesmiket mondjon: "tehetséges vagyok, ügyes vagyok, jó vagyok", és visszatartja más, hasonlóan önhitt kijeletésektől is. Bár a legtöbb ember nem mond ilyeneket, mert ezt egy láthatatlan fél, az "ők, a mindenki, a nyilvánosság" megakadályozza, a metanyelv világossá teszi, ki mennyire vágyik kimondani azt, hogy "jó vagyok". Kínosan nyilvánvaló a felfuvalkodott én a "szerény véleményem szerint"-ben, amely idősebb énmániások kedvence, míg a fiatalabb önimádók, "ha kiváncsi vagy a véleményemre"-vel mutatják ki beképzeltségüket, mikor éppen senki sem kérdezte a véleményüket.

Az üzleti életben sok vezető azzal próbálja elrejteni a beképzeltségét, hogy "csak úgy eszébe jut" valami, ami lehetővé teszi, hogy szó nélkül átmenjen egy reménytelen javaslat vagy mesterséges reflektorfénybe kerüljön egy jó ötlet. Ez megengedi a vezetőnek, hogy zseninek lássék, aki "kapásból" ragyogó dolgokra képes. Felfuvalkodott énjét jól felismerhetővé teszi az, aki egyes szám harmadik személyben beszél magáról. A túlságosan felfuvalkodott embereknek megvannak a maguk módszerei, hogy akkor is jelentőségteljesnek tűnjenek, amikor nem is csináltak semmit.

Az érdeklődés felkeltésére hivatott fordulatokkal az unalmas beszélgetéseket próbálják meg fenntartani azok, akik bizonytalannak érzik magukat abban, amit mondanak - valószínűleg azért, mert a mondanivalójuk érdektelen, vagy mert szájmenésben szenvednek. Az "azt hallottad, mikor a ..." a gyatra viccmesélők kliséje, "nem" kliséválaszt követel, és felszólítja a hallgatót, hogy tagadja le, ha ismerné a viccet, és készüljön fel a poénnál a nevetésre. Az "és tudja mit mondott erre, vagy és tudja mi történt?, ezt az unalmas, idegrángáshoz hasonló verbális eszközt arra használják, hogy bevonják a hallgatót az akadozó beszélgetésbe, és arra a válaszra kötelezzék, hogy "nem, mi?".  A rábeszélő klisék használói megpróbálják kierőszakolni beszélgetőpartnerük egyetértését. A "mi a véleménye arról, hogy.." után a beszélő személyes érzései következnek egy témáról. Az a frázis, amely a legpozitívabb gondolkodású embert is elcsüggeszti a "miért nem"-mel kezdődik, aztán egy pozitív kijelentéssel folytatódik. "Miért nem megyünk étterembe vacsorázni?"  A hallgató óhatatlanul okokat kezd keresgélni, amelyek a vacsorázás ellen szólnak, míg a "menjünk étterembe" valószínűleg cselekvésre indít.

Az "azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk" arra próbál rákényszeríteni minket, hogy fogadjuk el, és ne vitatkozzunk, míg a "szeretnék egy dolgot teljesen világossá tenni" megvetést mutat a hallgató iránt, kétségbe vonja az intelligenciáját és azt a képességét, hogy világosan meg tud érteni valamit. Amikor már tudjuk, mit is hallgatunk, ezeknek a frázisoknak a megfejtése nem csak hasznos, de mulatságos is.

Íme néhány népszerű metafrázis és metakijelentés, melyeket nap, mint nap hallunk. A "nem voltam udvariatlan, ugye?" azt jelenti, hogy az voltam, de fütyülök rá, míg a "nem beszéltem túl sokat, ugye?" azt jelenti, hogy "tudom, hogy túl sokat beszéltem, de kérlek mondd azt, hogy nem", mivel "nem" választ követel a hallgatótól. A "valami rosszat mondtam?" beismeri, hogy igen. A "nem szeretnék gorombának tűnni", azt jelenti, hogy mindjárt goromba lesz. A "ha bármit segíthetek, szóljon!" azt jelenti, hogy ne hívjon, majd én felhívom. Az "ebbe ne üsd bele az orrod, felejtsd el, a téma be van fejezve, eleget hallottam és a mi értelme ennek", mind azt jelenti, hogy nem tudom tovább elviselni ezt a helyzetet.

Amikor üzletemberek és tárgyalófelek gyűlnek össze, burjánzik a metanyelv. A "nem akarom azt javasolni, hogy ezt csinálja, de.." azt jelenti, hogy ezt csináld. Az "üzlet, az üzlet" megpróbálja igazolni, miért vágott meg a beszélő valakit, vagy ésszerűen akarja feltüntetni az üzleti etikátlanságot. A "hadd fogalmazzam meg így' lefordítva azt mondja, hogy "nesztek, a tényeknek egy eltorzított változata."

A gyerekek ugyanolyan érzékenyen dekódolják a metanyelvet, mint ahogyan a testbeszédből olvasnak. A "mikor én annyi idős voltam, mint te" legtöbbször megöli a gyerekek és a felnőtt közötti párbeszédet, főleg azért, mert a gyerekek nem hiszik el, hogy egy felnőtt valaha is lehetett gyerek.

Ha a metanyelv nem létezne, politikusok sem lennének, mivel nem sok mondanivalójuk akadna. A politikai metanyelvnek az a célja, hogy áttörhetetlen falat építsen olyan szavakból, amelyeket senki sem képes megérteni, ugyanakkor legalább félig-meddig intelligensnek mutassa a politikust. Nos, csak annyit mondhatunk, hogy adjunk hálát istennek a metanyelvért, mert különben a legtöbb politikus kénytelen volna más pályát keresni magának. Az sem meglepő, hogy olyan sokan választják a jogi pályát, hogy gyakorolhassák metakészségeiket.

Ahhoz, hogy a beszélgetés hatékony legyen, rugalmasnak kell lennie, és a metanyelvnek fontos szerepe van másokkal való baráti kapcsolataink fenntartásában. Amikor beszélgetnek az emberekkel, legyenek tudatában a szabványos frázisoknak és kliséknek, amelyeket használnak, és küszöböljék ki, vagy változtassák meg azokat, amelyek rontják a hatékony kommunikációt. Figyelmesen kell hallgatnunk mások beszédét, és meg fogjuk tanulni a trükköt, hogyan lássunk keresztül a sajtónyilatkozatokon, a média reklámszövegein és a közéleti szereplők szónoklatain, akik manipulálni akarnak minket.

HOGYAN TEGYÜNK FEL OLYAN KÉRDÉSEKET, AMELYEK ELŐMOZDÍTJÁK A BESZÉLGETÉST?

Kétféle kérdést tehetünk föl: konkrét dolgokra vonatkozó, zárt kérdést és többféleképpen megválaszolható, nyitott kérdést.

A zárt kérdések az igaz-hamis, vagy a több választást megengedő kérdésekre emlékeztetnek, amennyiben mindössze egy-két szavas válaszokat igényelnek. A zárt kérdések azért értékesek, mert rábírják az embereket, hogy áruljanak el magukról meghatározott tényeket, amelyek később még jól jöhetnek a kérdezőnek, vagy határozott állásfoglalásra szorítják őket. Bár a zárt kérdéseknek megvan a maguk meghatározott szerepe, folyamatos használatuk unalmassá teszi a beszélgetést, és feszengő csöndekhez vezet. Ha az embereknek egy sor zárt kérdést tesznek fel egymás után, hamarosan úgy érzik, mintha a rendőrség hallgatná ki őket.

Ha fenn kívánjuk tartani a beszélgetést, valamint érdekesebbé és elmélyültebbé szeretnénk tenni, akkor a zárt kérdést nyitott kérdésnek kell követnie. A nyitott kérdések a dolgozatírásra feladott kérdésekre emlékeztetnek: néhány szónál jóval hosszabb válaszra ösztönöznek, magyarázatokat és részletes ismertetést igényelnek, miközben beszélgetőtársaink nagy örömére azt is kimutatják: annyira érdekel minket, amit mondtak, hogy többet is akarunk tudni róla.

Talán úgy gondolják, hogy egyesek valószínűleg számos kérdésre is a nyitott kérdésnek megfelelően fognak válaszolni. Ez ugyan igaz, de beszélgetőpartnereink a nyitott kérdésekre valószínűleg következetesen hosszabban fognak válaszolni, mivel ezek aktívan előmozdítják a felszabadult beszélgetést. Amikor nyitott kérdéseket teszünk fel, partnereink el tudják engedni magukat annak tudatában, hogy számítunk a részvételükre, és azt akarjuk, hogy minél teljesebben fejezzék ki magukat.

Soha nem kell beleragadnunk az unalmas beszélgetésekbe, mert amikor kérdéseket teszünk fel, nagymértékben irányítjuk a beszélgetést. Amikor kiválasztjuk, hogy melyik kérdést tegyük fel, két szempontról ne feledkezzünk meg. Először is csak akkor kérdezzünk, ha valóban hallani akarjuk, mit akat mondani a másik. Akármilyen ügyesek vagyunk is, ha egyszerűen csak ledaráljuk a kérdéseket, az emberek végül meg fogják érezni, hogy nem vagyunk őszinték, és a trükkjeinkkel csak meg akarjuk kedveltetni magunkat velük. Másodszor próbáljunk meg kettős perspektívát fenntartani. A kettős perspektíva azt jelenti, hogy nemcsak arra gondolunk, amit mi szeretnénk mondani és hallani, hanem arra is, ami a másikat érdekli. Azok a világ legunalmasabb emberei, akik nem vesznek tudomást mások kívánságairól és igényeiről. (Pl. "Most már eleget beszéltünk rólam. Beszéljünk magáról. Mi a véleménye rólam?")

A kérdezés közkeletű hibái, ha túlságosan nyitott kérdéseket teszünk fel. Minél nyitottabb egy kérdés, annál több választ kapunk rá, - egy bizonyos pontig. Ugyanis a túlságosan nyitott kérdések megválaszolása annyi időt és erőfeszítést követel, hogy a legtöbb ember meg sem próbál rájuk válaszolni, inkább feladja. Ezek a frusztráló kérdéstípusok pl. "min töröd a fejed az utóbbi időben? Mesélj magadról és a mi újság mostanában?" vagy "hogy megy a bolt?" inkább klisékérdéseknek hangzanak, amely csak a kommunikációt akarja megnyitni, nem pedig valódi információkérés. A klisékérdésre, klisét kapunk válaszul, olyasmit, hogy "elég jól, türhetően, megyeget" stb.

A rövid válasz arra kényszerít, hogy újabb nyitott kérdést eszeljünk ki, ha ki akarjuk nyitni a konokul zárt "kagylót". A probléma azonban az, hogy még ha továbbra is csupa jó, nyitott kérdést teszünk fel, a beszélgetés egy idő múlva akkor is kihallgatásra kezd emlékeztetni, amelyben mi játsszuk az inkvizítor szerepét. Azokkal az emberekkel, akik kurta válaszokat adogatnak nyitott kérdéseinkre, "hidak" segítségével tudunk a legjobban bánni, azaz hidat építünk a szavaikhoz, hogy tovább beszéljenek. Ilyen hidak az "ezzle azt akarja mondani? És akkor? Ezért aztán? És akkor maga? Ami azt jelenti, hogy?"

Amikor a másik beszél, apró biztatásokkal arra serkenthetjük, hogy folytassa. Ilyen apró biztatások egyebek között az "értem, az aha, a tényleg?, vagy a mondjon erről még valamit." Az apró biztatások önmagukban is megduplázhatják a másik kijelentéseinek hosszát és az általa adott információkat. Az apró biztatások -a fejbólintásos technikával és a hidakkal kombinálva - a leghatékonyabb eszközök közé tartoznak, amelyekkel elősegíthetjük a beszélgetés folytatását.

Egyeseket sokkal jobban érdekli, hogy önmagukról beszélhessenek, mint rólunk. Soha ne szolgáltassunk önként információt magunkról, csak ha határozott kérdést kapunk. Ha valaki nem tesz fel kérdéseket a családunkról, a foglalkozásunkról, az érdeklődésünkről, vagy a tárgyainkról, akkor ezek az illetőt nem is érdeklik.

Beszélgetés közben hallgatni arany, mert a másikat jobban érdekli saját maga, mint mi. Legszívesebben a saját hangját hallgatja, és annak örül a legjobban, ha rokonszenvvel hallgatjuk, így hát ha meg akarjuk nyerni az illetőt, meg kell hallgatnunk, és minden figyelmünket neki kell szentelnünk. Nincs az az ember, aki ne vágyna mélységesen arra, hogy meghallgassák, mert ettől jól érzi és fontosnak tartja magát. Amikor aktív hallgatójává válunk, bókolunk a másiknak, anélkül, hogy egy szót is szólnánk. Ha meghallgatjuk, amikor olyasmiről beszél, amit fontosnak érez, gyorsan "eladjuk" magunkat neki, és felenged az első találkozásnál oly gyakori jeges hangulat. Az aktív figyelés azért kiemelkedően fontos módja a reagálásnak, mert arra biztatja a másikat, hogy csak beszéljen tovább, miközben lehetővé teszi, hogy biztosan megértsük, amit mond. Hogy ezt a készséget hatékonyan alkalmazhassuk, először meg kell értenünk mi történik, amikor valaki beszél hozzánk. Akinek van valami érzése, vagy gondolata, amelyet ki akar fejezni, ha át akarja nekünk adni ezt az üzenetet, előbb olyan verbális és nem verbális kódokba kell öltöztetnie, melyeket meg is fogunk érteni. A mondanivalójának átadásához kiválasztott kódokat, a szavakat, a gesztusokat és a hanghordozást az határozza meg, hogy mi a célja, milyen a helyzet, és milyen a viszonyunk, valamint további olyan tényezők, mint az illető kora, társadalmi státusza, műveltsége, kulturális háttere és emocionális állapota. A gondolatok és érzések üzenetté fordításának folyamatát "kódolásnak" nevezzük.

A nekünk küldött üzenet gyakran különbözik attól, amit a rendelkezésünkre álló jelekből mi magunk összerakunk: a bennünk kialakult benyomás gyakran távolról sem egyezik a másik szándékaival. Ezért olyan fontos az aktív figyelés. Ahelyett, hogy eleve feltételeznénk, a benyomásaink helyesek, és ennek megfelelően reagálnánk, a készség birtokában képesek leszünk megbizonyosodni róla, pontosan dekódoltuk-e az üzenetet. Az aktív figyelés tehát abból áll, hogy közöljük az üzenet kibocsátójával, hogy az üzenete számunkra mit jelent. Ebből ő megtudja, hogy figyelünk rá, nekünk pedig lehetőségünk nyílik benyomásunk megerősítésére, vagy tisztázására.

Amikor aktív figyeléshez folyamodunk, koncentráljunk a mások által kifejezett érzésekre, a közlés tartalmára, vagy mind a kettőre, attól függően, melyikről gondoljuk, hogy esetleg félreéthettük, és mit tartunk a legfontosabbnak. Ha bátorítunk másokat, hogy teljesen szabadon fejezzék ki érzelmi reakcióikat, az hozzásegíti őket ahhoz, hogy fesztelenebbek és nyugodtabbak legyenek, amikor velünk vannak. Azzal, hogy megértjük a problémáit és reflektálunk rá - de rá hagyjuk a megoldásukat -, kimutatjuk neki, hogy hiszünk benne, van rá képessége, hogy megtalálja a saját megoldását. Amellett miután meghallgattuk, megértettük, és kritika nélkül elfogadtuk őt, törvényszerűen pozitívabb érzései lesznek önmaga iránt, felenged irántunk, és jobban fogja érdekelni őt a mi mondanivalónk is.

Az aktív figyelés kitűnő módja annak, hogy beszélgetésre bátorítsunk másokat. Ha érdeklődést mutatunk, gyakran arra indítjuk az embereket, hogy beszédesebbek legyenek. Mivel nem kritizáljuk a gondolataikat és az érzéseiket, kényelmesebben érzik magukat, így többet és mélyebben árulnak el magukról, mint különben tennék. Az aktív figyelés segít megoldani azt az ősrégi problémát is, hogy mit tegyünk, ha nincs semmi mondanivalónk, Ha gyakran fordul elő velünk, hogy zavartan hallgatunk, valószínűleg egyszerre két beszélgetésre fogunk figyelni: arra, amit a másikkal folytatunk, és arra, ami önmagunkban zajlik. Az utóbbi tipikusan főleg a teljesítményünkkel kapcsolatos aggodalmakból áll. Paradox módon minél inkább figyelünk ezekre az aggodalmakra, annál kevésbé lesz hatékony a teljesítményünk. Mikor nem önmagunkra, hanem beszélgetőpartnereinkre koncentrálunk, sokkal könnyebben jutnak eszünkbe olyan dolgok, amelyekről beszélhetünk. És mivel mi olyan feszült figyelemmel hallgattuk őket, még valószínűbb, hogy ők is meg akarnak hallgatni minket.

Aktív figyelés közben sokan nem veszik tudomásul, vagy lekicsinylik azoknak az érzéseknek az intenzitását, melyekről hallanak, mintha azt gondolnák, hogy azok az érzések, amelyekről nem vesznek tudomást, majdcsak elmúlnak. Ennek pontosan az ellenkezője igaz. Ha nem vesszük tudomásul mások emócióinak valóségosságát és intenzitását, ez az intenzitás hajlamos fokozódni, azonban ha aktív figyelésünkkel megértésről teszünk tanúbizonyságot, annak gyakran katartikus hatása lehet.

A testbeszéddel kapcsoaltos kutatásokból tudjuk, hogy amikor valaki keresztbe fonja a karját, kb. 40 százalékkal kevesebbet fogad be és jegyez meg abból, amit mondunk neki, és a gondolatai túlnyomórészt negatívvá válnak. Egy tárgyalás során kulcsfontosságú, hogy ne csak olvassunk a nem verbális jelekből, hanem ezeknek megfelelően cselekedjünk is. Tehát amikor egy üzleti szituációban dekódolunk egy negatív testbeszédüzenetet, inkább ne a  verbális megközelítést alkalmazzuk a probléma megoldására. Nyújtsunk át üzletfelünknekvalamit, amit meg kell fognia - ezzel rávesszük, hogy kibontsa összefont karját. A testbeszédre vonatkozó kutatások kimutatták, hogy a negatív testhelyzet feloldása oldja a negatív hozzáállást is, ami jobb esélyt ad számunkra a kedvező végkimenetel elérésére.

Az üzleti életben a célunk rendszerint az, hogy elsősorban önmagunkat "adjuk el", és csak aztán az ötletünket, termékünket, szolgáltatásunkat, vagy javaslatunkat. Amikor bármit el akarunk adni, az üzletkötés első szakasza az, amit általánosan "figyelési szakasznak" szoktunk nevezni. Az a képességünk, hogy jól és figyelmesen tudunk hallgatni, közvetlenül összefügg eladási, vagy tárgyalási sikereinkkel. Nem csak figyelmesen kell hallgatnunk reménybeli üzletfelünket, de gyakran le kell mondanunk olyan készségeink alkalmazásáról is, amelyeket egyébként társasági helyzetekben használnánk.

Aki tudatosan figyel, az a szemével, a fülével, az elméjével, az egész testével figyel. Amikor tudatosan figyelünk, hajoljunk testileg-lelkileg előre. Figyeljünk feszülten az egész beszélgetés során. Koncentráljunk minden egyes szóra, amit a másik mond, és arra is, hogy hogyan mondja. Így tanuljatunk másoktól, így leszünk népszerűbbek, és így lesz boldogabb és sikeresebb az életünk.

HOGYAN OSZTOGASSUNK ŐSZINTE BÓKOKAT ÉS DICSÉRETEKET?

Többnyire hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, ha az emberek úgy viselkednek körülöttünk, hogy az tessék nekünk. Csak akkor fordítunk különösebb figyelmet másokra, amikor nem úgy viselkednek, ahogyan szeretnénk - de akkor aztán gyorsan! Akkor kritizálunk, és részletesen elmagyarázzuk, miért "rossz, vagy helytelen" a viselkedésük, és miért kellene tényleg azt csinálniuk, amit mi akarunk tőlük. Egyesek ordítanak, fenyegetőznek, még meg is vernek másokat, hogy engedelmességre bírják őket. Ha nem veszünk tudomást arról a viselkedésről, amelyik tetszik nekünk, és büntetjük azt, amelyet nem szeretünk, nemigen segítünk másoknak, hogy megtanulják, milyen bánásmódot kívánunk tőlük. A viselkedés-tanulás elmélet szerint mások irántunk való magatartását főleg az határozza meg, hogy mi hogyan reagálunk. Azoknak a cselekvéseknek amelyeket megjutalmazunk, a gyakorisága általában növekszik, míg azoké, amelyekről nem veszünk tudomást, általában csökken. Azok a cselekvések, amelyeket büntetünk, általában ritkulnak - kivéve, ha az illető fel akarja hívni magára a figyelmet, mert akkor esetleg tovább folytatja ugyanazt a viselkedést, és inkább a büntetést választja, mint azt, hogy egyáltalán ne figyeljenek rá.

Tehát jutalmazzuk azt a viselkedést, amelynek a folytatását akarjuk. Ne büntessük azt a viselkedést, amelyet nem szeretünk. Sok ember jutalomkánt fogadja a büntetést. Ne vegyünk tudomást arról a viselkedésről, amelynek a folytatását nem kívánjuk. A jutalom és a büntetés egyaránt megerősíthet egy bizonyos viselkedést, míg ha nem veszünk róla tudomást, az meggyengíti. Nemcsak azért okos dolog őszinte pozitívumokat mondani másoknak, mert akkor továbbra is úgy viselkednek, ahogyan mi szeretjük, hanem azért is, mert ez valószínűbbé teszi, hogy jó érzéssel lesznek irántunk. Végső és rendkívül fontos érv a pozitív kijelentések mellett, hogy segítenek nyílt és segítőkész légkört kialakítani, amelyben a körülöttünk levő emberek fejlődhetnek és megvalósíthatják emberi potenciáljukat. Sok ember tévesen azt hiszi, hogy ha kifejezésre juttatja csodálatát, vagy azt, hogy teljesen elfogadja a környezetében élőket, akkor azok el fognak lustulni.

Azok az emberek, akik kizárólag negatív visszacsatolást kapnak, ahelyett, hogy a végtelenségig tovább törekednének a helyeslésre, általában hajlamosak túlságosan óvatossá és gátlásossá válni és kezdik magukat alkalmatlannak tekinteni. Nagyon kevés olyan ember van, akit ez a stratégia nagy eredményekre sarkall, és még kevesebb, aki élvezni is tudja a sikerét. A többség a múltbeli kritikai hangokat visszhangozva mindig talál valamit, amin siránkozhat.

Csodálatunk kifejezésének legáltalánosabb módja a direkt pozitív kijelentés. A bókoknak ez a típusa kerek perec megmondja az embereknek, mit értékelünk a viselkedésükben, a külsejükben avagy a birtoktárgyaikban. A legtöbb ember, aki bókolni próbál, kudarcot vall vele, mert csak azt mondja meg a másiknak, hogy MI tetszik neki, de azt nem, hogy MIÉRT tetszik. A bók hatása az őszinteségen múlik. Ha csak azt mondjuk meg valakinek, hogy mi tetszik nekünk rajta, az rendszerint hízelgésnek hangzik, ami pedig nem hat. Soha ne mondjuk valakinek, hogy mit szeretünk rajta anélkül, hogy azt is meg ne mondanánk, miért.

Mondjuk ki a beszélgetőpartner nevét, mert sokkal jobban odafigyel azokra a dolgokra, amelyekben elhangzik a neve. Emellett, ha valakit a nevén szólítunk, azzal hangsúlyozzuk, hogy minden egyes neki szóló bókunk személy szerint rá van szabva. A kutatások végérvényesen bebizonyították, hogy ha valakit nevén szólítanak, az aktívabban vesz részt a beszélgetésben, de ami még fontosabb: feszülten figyelni fog a nevét követő kijelentésre, hogy lássa, hogyan vonatkozik az rá. Valahányszor fontos kijelentést teszünk, vezessük azt be a hallgatónk nevével, mert ezzel erősen megnő a kérdéses pontra fordított figyelme, és sokkal jobban fog rá emlékezni.

Talán ismerünk olyan embert, akinek igencsak nehezére esik, hogy őszinte bókjainkat elfogadja. Gyakran tagadja dicséretünk érvényességét, vagy a szerénysége, vagy a rossz énképe miatt, vagy mert nem tud rá hogyan válaszolni, és ezzel lebeszél minket arról, hogy a jövőben további bókokat mondjunk neki.  Bókjainkat fogalmazzuk eleinte visszafogottan, mert a megbecsülés hirtelen ömlengő kifejezése gyanút kelt. Csak akkor hozakodjunk elő pozitív megjegyzésekkel, amikor nem akarunk semmit a másiktól. Ne viszonozzuk a másoktól kapott bókot ugyanazzal. Az ilyen dicséret felszínesnek tűnik, mintha csak azért mondanánk, hogy mi is mondjunk valami kedveset viszonzásképpen. Ne dicsérjünk meg nyilvánvaló dolgokat, mert ettől még az őszinte bókjaink is hamisan csenghetnek. Ha valaki túlságosan részletesen ecseteli, miért talál minket teljesen egyedülállónak, csodabogárnak kezdjük magunkat érezni.

Harmadik személyre vonatkozó bókot helyezhetünk el, ha olyasvalakinek mondjuk, aki hallótávolságban van attól, akinek szánjuk. Vagy mondhatjuk pl. a legjobb barátjának, vagy egy közismert pletykafészeknek, aki valószínűleg tovább adja majd. Az ilyen módon nyilvánosan előadott bókok még hihetőbbek és még értékesebbek, mint a szűk körben elhangzott dicséretek.

Közvetett elismerés a bókoknak az a típusa, amikor szavaink, vagy cselekedeteink csodálatot sugallnak, bár ennek a csodálatnak nem adunk közvetlen kifejezést. Pl. amikor megkérdezzük egy férfitól / nőtől, hogy hogy hívják, vagy a nevén említjük, közvetve azt jelezzük, hogy jelentősége van a számunkra.

Amint elkezdünk bókokat osztogatni másoknak, viszonzásul egyre többet  kapunk mi is. Ha azt akarjuk, hogy ez a pozitív bókváltás folytatódjék, igen fontos, hogy segítsünk a bókolóknak, hadd érezhessék jól magukat, miközben nyíltan beszélnek. Ha elfordulunk tőlük, visszautasítjuk a bókot, vagy témát változtatunk, akkor ez valószínűleg nem következik be. Másfelől viszont ha a szemébe nézünk az illetőnek és pozitívan válaszolunk, valószínűleg örülni fog.

Társadalmi, személyes és üzleti szempontokból egyaránt igencsak értelmes és értékes dolog, ha megtanuljuk, hogyan tegyünk őszinte pozitív kijelentéseket, és hogyan bókoljunk őszintén.Népszerűvé tesz minket, előmozdíítja a jó kapcsolatokat másokkal, az üzleti életben pedig pénzt hoz. Ha szívesen fogadjuk az őszinte bókokat, megmutatjuk másoknak, hogy jó az énképünk. Ha viszont visszautasítunk egy őszinte bókot, azt rendszerint úgy értelmezik, hogy személyében utasítjuk el azt, akitől kaptuk.

HOGYAN ADJUK MÁSOK TUDTÁRA, KIK VAGYUNK?

Ha nyitott kérdéseket teszünk fel, bókokat osztogatunk, és kicsit átfogalmazva megismételjük mások kijelentéseit, mindez hozzásegíthet minket ahhoz, hogy az emberek megkedveljenek, és felbátorítja őket, hogy beengedjenek a világukba. Szükségünk van azonban az önfeltárás készségére is, hogy ők is láthassák, milyen a mi világunk. Az emberek, akikkel megismerkedünk, szeretnének egyet-mást megtudni rólunk, hogy hogyan látjuk a világot, mi az érdeklődési körünk, melyek a számunkra fontos értékek, tudni szeretnék, hol lakunk, miből élünk, mi a szórakozásunk, hol voltunk és hova megyünk, mennyire vagyunk kaphatók további kapcsolatra.  Az az információ, amelyet megosztunk velük, kapaszkodót nyújt számukra annak eldöntéséhez, hogy milyen jellegű kapcsolatot alakíthatnak ki velünk.

Ha azt tapasztaljuk, hogy kapcsolataink gyakran elhalnak, mielőtt még igazán beindultak volna, valószínűleg nem mondunk másoknak eleget arról, hogy kik vagyunk. Idegenektől irreális volna azt várni, hogy törődjenek velünk. Az emberek csak azokkal törődnek, akikhez közük van. Az önfeltárásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy másoknak közük legyen hozzánk.

Az önfeltárás a kölcsönös megismerés gyönyörűséges folyamata lehet. Aki elkezdi, az apránként feltárja magát abban a reményben, hogy amikor a másik kezdi olyannak látni, amilyen, az is felbátorodik, és egyrészt még többet meg akar tudni róla, másrészt maga is bekapcsolódik az önfeltárásba. Az önfeltárástipikusan szimmetrikus folyamat, ami azt jelenti, hogy normális körülmények közt a többi ember ugyanabban az ütemben tárja fel magát, mint mi. Kapcsolatainkban előmozdíthatjuk az önfeltárást, ha elősegítjük ezt a szimmetriát. Tegyünk fel kérdéseket, mutassuk ki, hogy érdekelnek a válaszok, amelyeket kapunk, aztán próbáljuk meg ezeket a válaszokat saját tudásunkkal és tapasztalatainkkal összekapcsolni. Feltéve, hogy partnerünk nem goromba, vagy nem kizárólagosan énközpontú, hamarosan ő is kérdéseket fog feltenni önmagunkról tett kijelentéseinkkel kapcsolatban.

Ha elsőnek tárunk fel valamit, világossá tesszük, hogy nem kérdezősködésről van szó, hanem információcsere folyik, és egyben azt is tudtára adjuk a másiknak, hogy pontosan milyen választ szeretnénk kapni tőle. A modellnyújtás mások számára is megkönnyíti, hogy feltárják magukat. Mivel az önfeltárás szimmetrikusan halad, mihelyt a bizalom kialakul, a megnyilatkozások általában egyre tartalmasabbak lesznek.

Négy olyan szint van, amelyeken a kommunikáció általában áthalad: a klisék, a tények, a vélemények és az érzések szintje.

Amikor két ember találkozik, szinte mindig azzal kezdik, hogy kliséket váltanak egymással. Ez a szertartás a másik jelenlétének tudomásulvételére szolgál, és néha azt is világossá teszi, hogy mindkét fél hajlandó megnyitni kommunikációs csatornáit a lényegesebb közlendők előtt. Az ismerkedés korai szakaszában a tények kicserélése nagyon hasonlít az álláskeresésnél kialakuló beszélgetésekhez. Ki-ki megpróbálja felderíteni, van-e elég közös alap, amire érdemes lenne kapcsolatot építeni. Ha elfogultság nélkül kifejezést adunk a véleményeinknek, egyúttal nyersanyagot is szolgáltatunk másoknak, amelyre érdekes beszélgetés épülhet. A valóságot mindenki kissé különböző nézőpontból közelíti meg, ezeknek a különbségeknek a felderítése pedig izgalmas és tanulságos lehet.

Az érzések abban különböznek a tényektől és a véleményektől, hogy túlmennek mind annak leírásán, ami történt, mind a történtekről kialakított nézeteinken - a történetekre való emocionális reakciónkat fejezik ki. Ezért érzelmeink kifejezését általában mindenki úgy fogja tekinteni, hogy ezúttal a lehető legközelebbi betekintést adunk abba, kik is vagyunk. A tények és vélemények feltárása fontos dolog, de ha nem tárjuk fel az érzéseinket is, az emberek  hidegnek és sekélyesnek tekinthetnek bennünket, és úgy érzik, nem fontos számunkra, hogy megismerjük őket. Amellett, hogy magunkba fojtjuk az érzelmeinket, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a legkülönfélébb testi és lelki bajok támadjanak meg minket.

Ha hamis képet sugallunk magunkról, annak kétféle eredménye lehet:

1. A másik elutasít minket, mert nem vonzza az általunk festett "tökéletes" személyiség. Ez arra vezet, hogy azt kívánjuk, bárcsak önmagunkként próbáltuk volna elfogadtatni magunkat.

2. A másikat vonzza szeretetre méltó színlelésünk. Ha ez következik be, akkor képtelenek leszünk átélni azt a melegséget és elfogadást, amit kapunk, mert a szerep kapja, amit alakítunk, nem pedig mi. Mi több, soha többé nem leszünk képesek elengedni magunkat és önmagunk lenni, mert félünk, hogy lelepleződik az alakoskodásunk. Szinte biztos, hogy csak úgy tudjuk megúszni, ha kénytelenek leszünk visszavonni a hazugságainkat.

Sokkal okosabb, ha őszintén megvalljuk, kik vagyunk, és aztán csak azok lesznek a barátaink, akik kedvelnek minket. Áruljuk el a negatívumokat is. Ha kiegyensúlyozott képet adunk magunkról, valószínűbb, hogy hinni fognak nekünk, mintha teljesen pozitív megvilágításban ábrázoljuk magunkat.

Sokan álcázzák véleménynyilvánításaikat. Egy másik ezzel kapcsolatos probléma, különösen a nők között gyakori: ahelyett, hogy vállalnák a véleményeiket, vagy az érzéseiket, kérdés formájában fejezik ki őket. Pl.:"Nem gondolod, hogy kezd nagyon késő lenni?, hát nem szörnyen drága ez?"...stb. Ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek minket, tegyünk egyenes kijelentéseket, és mutassuk ki, hogy vállaljuk is őket, beszéljünk egyes szám, első személyben.

HOGYAN FOGADJUK KONSTRUKTÍVAN A KRITIKÁT?

Akármilyen jó viszonyban vagyunk is másokkal, időnként óhatatlanul megbírálnak bennünket. Aki kritizál minket, rendszerint azt szeretné a legjobban, ha figyelmesen meghallgatnánk, és komolyan vennénk a kifogásait és az érzéseit. Ha még csak meg se hallgatjuk, akkor egyrészt megoldatlanul hagyjuk a problémát, másrészt éreztetjük lekezelésünket. Ez a stratégia ahelyett, hogy helyreállítaná a békét, jellegzetesen a felgyülemlett feszültségek egyre élesebb kitöréseihez vezet. A kritikára adott defenzív válaszok második fajtája az, amikor kapásból letagadjuk. A tagadás ugyanolyan frusztráló és pusztító lehet, mint a kritika kekerülése. A harmadik lehetséges módszer, hogy megkíséreljük azzal menteni a viselkedésünket, hogy részletesen elmagyarázzuk, és megpróbáljuk csökkenteni a jelentőségét.

A mentségek keresése kifejezetten hátrányos pozícióba hoz minket. Fölényben lévő bírálónk, miután még azt sem tudja elérni, hogy ténylegesen tudomásul vegyük érzelmeit, vagy az érveit, és reagáljunk rájuk, rendszerint egyre dühösebb lesz, és azon van, hogy minden egyes mentségünket megdöntse érveivel. Ez a defenzív technika gyakran arra vezet, hogy a kisebb nézeteltérések lavinaszerűen általános veszekedéssé dagadnak. A negyedik védekezési mód, ha kritikával vágunk vissza, a "legjobb védekezés a támadás".

A visszavágás igen csábító válasz. Kritikusunk, aki maga sem tökéletes, egyrészt megtámadott minket, vagy megtámadta a viselkedésünket, másrészt ürügyet szolgáltatott rá, hogy felszabadítsuk és visszazúdítsuk rá a bennünk felhalmozódott feszültséget. Bár ez átmenetileg kielégítő lehet, a visszavágás rendszerint mégis nagy károkat okoz a kapcsolatokban. Szinte soha nem vezet a valódi problémák átgondolásához, vagy esetleg kompromisszumhoz, ezenfelül elősegíti a heves veszekedéseket. Az emberek elveszítik miatta a tiszteletüket egymás iránt.

Mivel a kritikára adott reakciók tipikus defenzív módszerei semmi pozitívumot nem érnek el, vegyünk szemügyre egy becsületes és konstruktív alternatívát. Ha gyakoroljuk a következő lehetőséget, hozzá fog segíteni, hogy rájöjjünk: semmi szükségünk sincs rá, hogy védekezzünk, amikor mások rámutatnak arra, amit a hibáinknak tekintenek. Emellett arra is képessé fog tenni bennünket, hogy értékes betekintést kapjunk a gondolkodásukba. Végül pedig megbékíthetjük a kritikusainkat, ha látják, hogy figyelembe vesszük a véleményüket, még ha nem is értünk vele egyet.

1. lépés: Kérdezzünk rá a részletekre.

A kritika gyakran általánosságokban jelentkezik. Ha rákérdezünk a részletekre, az lehetővé teszi, hogy pontosan felderítsük, mi is a kifogás ellenünk. Ez a készség se nem támadó fegyver, se nem védőpajzs, hanem a megértés eszköze. Amikor segítünk a másiknak világosabbá tenni a megjegyzéseit, esetleg úgy érdeklődünk a részletek iránt, hogy lehetséges panaszokat vetünk fel, és megkérdezzük, vajon ezek problémát jelentenek-e. Mivel a legtöbb ember, aki megkritizál minket, valószínűleg azt várja, hogy defenzíven fogunk válaszolni, ügyeljünk rá, hogy semmi gúny ne legyen a hangunkban. Amikor rákérdezünk a részletekre, időnként rá fogunk jönni, hogy amit kritikának véltünk, valójában nem is az.

2. lépés: Fogadjuk el a kritikát.

Az elfogadó kijelentéseknek két típusa van, és mindig alkalmazhatjuk vagy az egyiket, vagy a másikat úgy, hogy közben fenntartjuk a saját álláspontunkat. Fogadjuk el az igazságot. Ha nem defenzíven hallgatjuk kritikusainkat, gyakran azon kapjuk magunkat, hogy elismerjük, sok minden érvényes abból amit mondanak, vagy pontos, vagy véleményünk szerint valószínűleg be fog következni. Amikor ez a helyzet, leghatásosabb válaszunk az, ha elfogadjuk az igazságot. Így kritikusunk meg lehet elégedve, mert legalább elismertük a probléma létezését, és valószínűleg tisztelni fog, amiért egyenesek voltunk vele. Minden bizonnyal jobban fog kedvelni minket, mintha egyetértettünk volna vele, úgy tennénk, mintha foglalkozni akarnánk a problémával, aztán csinálnánk tovább, úgy, mint azelőtt.

Rokonaink, barátaink, szomszédaink, sőt még idegenek is megpróbálnak időnként rávenni minket, hogy olyasmit csináljunk, amit nem akarunk. Újra, meg újra megkérnek rá, egy csomó vonzó indokkal hozakodnak elő, ha pedig nem vagyunk hajlandók rá, akkor kritizálnak. Azt hiszik, ha elég keményen és kitartóan próbálkoznak, végül kifárasztanak és a maguk oldalára állítanak minket. Ha aztán engedünk nekik, valószínűleg haragudni fogunk rájuk, és utálni fogjuk magunkat. Van azonban egy könnyen megtanulható technika, amely képessé tesz minket még a legkitartóbb manipulációs kísérletek átvészelésére is. Az eljárást "elakadt lemez"-nek nevezik, mert azt követelik tőlünk, hogy makacsul újra, meg újra ismételgessük ugyanazokat a szavakat, akár egy elakadt hanglemez. Egy elakadt hanglemezzel senk nem tud vitatkozni, így a minket manipulálni akaró partner rendszerint feladja a győzködést.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Vendégeink
Indulás: 2013-06-11
 
Online látogatók
 
Iratkozz fel!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Óra
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre